Varázslatos Bretagne

Mint ahogyan a bemutatkozásomban írtam,már 3 éve,hogy Bretagne-ban élünk,annak is a fővárosában Rennes-ben.Talán ezzel a bejegyzésemmel kellett volna kezdenem a blogot,mégis úgy hiszem,hogy az Angol Partraszállás évfordulójáról való beszámolóm előkelőbb helyen kellett hogy végezzen.

Mont Saint-Michel, Normandia

Bretagne tartomány,Franciaország nyugati részén,annak is a legnyugatibb csücskében fekszik. Leginkább a franciák között népszerű. Éppen ezért amikor először idelátogat az ember,az az érzése támad mintha ezt a helyet a millió látnivalói ellenére, valahogy szándékosan titokban szeretnék tartani a nagyvilág elől. Tény,hogy Franciaország igazi gyöngyszeme,hisz vadregényes,különleges tájai nemcsak az idelátogatóknak,hanem az itt élőknek is mindig tartogat némi meglepetést. Bretagne egyes állomásait és látnivalóit majd a következő írásaimban mutatom be azért,mert szinte mindegyik külön-külön beszámolót érdemel,annyira szépek.

Bretagne, a bretonnok és a Kelták őshazája valamint Franciaország egyik legfontosabb mezőgazdasági és állattenyésztési területe. Ezzel már abban a pillanatban szembesül az ember ahogy belép a régióba. Hisz gyönyörű,ápolt,zöld termőföldjei egészen a felkelő nap sugaráig nyugtatják az ember szemeit. A rajta,szabadon legelő szarvasmarha csordák pedig csak még szebbé festik az egyébként is nyugalmat árasztó táj szépségét. Sűrűn váltakozó éghajlatának köszönhetően, a horizonton hatalmas felhők tárulnak a szemünk elé,amik az évszaktól függetlenül hol sötétségbe burkolják az eget,hol pedig vérvörös színben pompáznak,amit a lenyugvó nap utolsó sugarai színeznek meg.

 

Azt mondják,hogy a föld maga olyan energiákkal bír amiket nem lehet és nem is érdemes megmagyarázni. Ide érkezvén megbizonyosodik az ember ennek az állításnak az igazáról. Érdemes hát megállni egy pillanatra,kibújni a cipőnkből és mezítláb a földre állni. A friss levegőből jó nagyokat szívni a tüdőnk legmélyebb pontjáig majd hagyni,hogy Bretagne termékeny földje magába szívja minden fájdalmunkat,szomorúságunkat,és cserébe pozitívummal töltsön fel minket. Belekiálthatjuk  a levegőbe minden kimondatlan szavunkat. A magunkban mélyen elfojtott csalódást és bánatot. A sok-sok felgyülemlett feszültséget,hisz Bretagne erős szele elviszi őket olyan messzire ahonnan soha többé nem fognak visszatérni. Az itt élők tudják,hogy az eső elől nem kell elmenekülni,hanem alá kell állni. Engedni ahogyan záporozó cseppjei az arcunkon lecsorduló könnycseppeket tisztára mossa,majd hagyni,hogy a Bretagne-i nap a lehulló esőcseppekkel együtt örökre felszárítsa azokat. Amiket aztán összegyűjtve,ott a szemünk előtt gyönyörű szivárvánnyá formálhat.

Csendes,nyugodt,már-már kihaltnak tűnt utcácskáin sétálva,hamar béke és nyugalom költözik az ember lelkébe. Látva a mesebeli házikókat amelyeket az éghajlatnak köszönhetően sövénykerítés díszít és a hozzájuk tartozó kerteket,a bennük lévő gyümölcseikkel tele roskadozó fákat,fedezi fel az ember,hogy ilyenek nem csak a filmekben és a mesékben léteznek,hanem itt,Bretagne-ban is. 

Rájövünk,hogy mitől olyan kiegyensúlyozottak itt az idősek. Hogy miért futnak még sokan 60 év felett is maratonokat. A nyugdíjas klub mint fogalom is átértékelődik,hisz a Tour de France –nak köszönhetően nem ritka a 20-40 fős kerékpározós csoportok ,amelyek létszámánál már csak az életkorok száma a magasabb. Bretagne,aminek hegységei ugyan nincsenek,mégis egy domborzati térképen előkelő helyet foglal el,hisz futásaim és kirándulásaink alkalmával is olyan emelkedőkkel találkozunk,amelyeken haladva az az érzésünk támad mintha csupán egy helyben topognánk.

   

Aztán hagyjuk egy kicsit magunk mögött a szántóföldeket és merészkedjünk még közelebb a természethez és látogassunk el a legszebb tengerparti részekhez. Mert Bretagne bizony itt olyan csodát tartogat az odalátogatóknak,amik még szabad szemmel látva is hihetetlennek tűnhetnek. Na nem ám a hagyományos,homokos plage-ra gondolok ilyenkor,(persze egy későbbi blogomban be fogom mutatni azokat is),hanem azokra a vadparti szakaszokra amiket még maga Robinson Crusoe is megirigyelhetne. Menjünk ki a sziklákhoz amelyek olyan magasan tornyosulnak az ég felé,hogy egészen egybeolvadnak azzal. Oda,ahol ha az ember felállna annak legmagasabb pontjára,képes lenne átölelni a felhőket. Amit nem privatizáltak a luxus hotelek,hanem a turisták által és az azoknak kijelölt és kitaposott keskeny ösvényeken lehet a végtelenbe,és talán még annál is tovább sétálni. Közben gyönyörködhetünk az előttünk szétterülő tenger kékségében és az Isten alkotta természet valójában. Ha pedig szeretnénk megmártózni a tenger hűs habjai között,akkor apály idején lemerészkedhetünk a magas sziklák lábainál kialakult apró öblökbe. Ide érkezvén felfedezzük,hogy Párizs csak a kezdet és,hogy ez az ország sokkal többet rejteget mint az Eiffel-torony vagy Disneyland.

Aki szeretne itt eltölteni néhány napot és nem ragaszkodik a márvány fürdőszobához,akkor a sziklák tetején elkerített kempingekben megteheti. Lehet,hogy sátorban,földön és matracon kell aludni,a felszereltebbekben akár mobil-home-kat is ki lehet bérelni,és lehet,hogy fürdéskor a meleg víz sem lesz olyan meleg mint amilyennek szeretnénk,viszont a látvány,a gyönyörű napkelte és naplemente,garantáltan kárpótol mindenért. Ha valahol akkor ezeken a partokon duplán egyesülnek a természet erői,hisz a föld, a nap és a szél mellett,a vízzé a főszerep. Egyszerre gyönyörködhetünk az Angol-Csatorna,a Kelta tenger,az Atlanti-óceán és a Vizcayai–öböl partjaiban. Nem véletlen hát,hogy itt a vitorlák és a hullámok szerelmesei is hódolhatnak szenvedélyüknek.

Gasztronómiailag,azt hiszem mondanom sem kell,hogy a tenger gyümölcseire minden formában rá lehet itt lelni. Szombatonként ha ellátogat az ember a helyi piacra,az érzékszerveit is kényeztetheti a helyi termelők által kínált zöldségek,gyümölcsök,sajtok és húsok hatalmas választékai között. Fontos megemlíteni,hogy itt a termelők nagy százaléka a saját maga által termesztett árut kínálja a vásárlóknak. Majd a vásárlás végeztével,üljünk le a piactéren lévő kávézók egyik,utcára kihelyezett asztalához. Kérjünk egy pohár bort  és egy tál friss cancale-i osztrigát és csemegézzük el. Vagy csak egy finom presszó kávét mellett élvezzük a piaci nyüzsgés pillanatait. Persze az ínyencek,megkóstolhatják a franciák híres/hírhedt,ámbár az általuk előszeretettel fogyasztott csigát és békát is. Amit semmiképpen sem szabad kihagyni ha Bretagne-ba látogatunk,a bretonnok “hamburgerét” a gallette-saucisse,ami a grillezett kolbász,sós,palacsinta tésztába tekert változata. Egészen egyedi már az ötlet is,de közel sem olyan bizarr mint ahogyan az hangzik. Hozzá kínálják az un. cidre  bretoni italt,ami nem más mint az almabor habzó változata.

          

osztriga

piaci nyüzsgés

Bretagne-ba érkezvén az embernek az az érzése támad mintha egy kicsit le lenne lassulva a mai rohanó világ mellett. Mintha az itt élők csak nézők lennének a világ vetítővászna előtt. Ahol köszönik,nem kérnek a csúcsfejlesztésekből. A turisták millióiból. Ahol még számít az adott szó és az egymás iránt érzett bizalom és hit. Bretagne,ahol még jó gyereknek lenni és felnőni. Ahonnan jó elmenni majd ide visszatérni. Bretagne,ahol jó megöregedni és innen örök álomra szenderülni.

                                         (a legszebb turisztikai film Bretagne-ról)

Normandia,Omaha beach avagy az Angol Partraszállás 70. Évfordulója

1944 június 6-a nagyon fontos fordulópont volt a II-ik Világháború alatt. Franciaország felszabadítása a németek által vezetett ,Hitler nácizmusa alól, alapjaiban mozgatta meg a világot és győzelmükkel méltón írták be magukat a történelembe.A Britek,Amerikaiak és Kanadaiak által alkotott egység,elég erősnek bizonyult a német túlerővel szemben. Az Angol Partraszállás avagy a D-day helyszínére látogattunk,Omaha beach-re, annak 70-ik évfordulója alkalmából.

Már napokkal előtte valami különleges izgalom kerített minket hatalmába.Éreztük,hogy ez valami más lesz mint a korábbi kirándulásaink,hogy mást fogunk kapni ettől a helytől mint egy ,”hétköznapi” helyszínre való látogatáskor. Az alkalom is ígéretesnek és kivételesnek mutatkozott. ĺme!

E jeles alkalomból természetesen hatalmas ünnepséget tartottak. A világ vezetői is mind képviseltették magukat mint: B.Obama, A.Merkel,D.Cameron,II-ik Erzsébet Királyné, Vilmos herceg és Katalin hercegné,Putyin és sokan mások. Az első nap 2014.06.06-án voltak a koszorúzások,beszédek,megemlékezések. Kivételesen a francia tv adó is kitett magáért és erre az alkalomra készített egy megható riportműsort is,amiben nemcsak a tényeket közölték,hanem a túlélők is megszólaltak benne és elmesélték ahogyan ők akkor és ott látták és átélték a történteket. Szórakoztatásként pedig volt itt ejtőernyősök hada,nappali és éjszakai tűzijáték,hadihajókkal való felvonulás és persze nem hiányozhatott a francia légierő a Patrouille de France bemutatója sem. Az ünnepség 3 napig tartott június 6-7-8, péntek-szombat-vasárnap. Mi munka és egyéb elfoglaltság miatt  a 3-ik,azaz az utolsó napon látogattunk a helyszínre.

Már odaúton nőtt bennünk az izgalom és a kíváncsiság a hely iránt. Ahogy közeledtünk Colleville-sur-Mer felé egyre több korabeli,katonai jármű tűnt fel az úton,velünk szemben, az ideiglenesen felállított forgalomváltozásra figyelmeztető táblák kitelepítése és a turisztikai látványosságokra felhívó táblák,képek amik csak még jobban fokozták izgalmunkat. Odaérve szembesültünk a ténnyel,hogy talán a Franciaországban található összes amerikai katonai járművet,és itt amit csak el lehet képzelni,a nyitott dzsipektől,a tankokon át az ágyúkilövőkig mindent meg lehetett találni és csodálni. Nemcsak az utakon de a parton is dzsipekkel és a nagyobb teherautókkal folyamatosan közlekedtek a katonák vagy a szimpatizánsok a katonáknak beöltözött emberek. Hihetetlen hangulatot varázsolva ezzel az egyébként is emlékekkel teli helyre. A házak udvarain,ablakaiban,de még a villanypóznákon is lobogtak az amerikai,angol,kanadai és francia zászlók már kilométerekkel Omaha-beach előtt. 

Rengeteg amerikai,angol és kanadai látogatott el erre az eseményre. Természetesen a nagy látogatottság miatt csak araszolva tudtunk az autóval haladni,de ezt egy cseppet sem bántuk,mert így legalább ki tudtuk élvezni ezeket a perceket is. Olyan érzés kerített minket hatalmába,mintha időutazáson vettünk volna részt és újra 1944-et írtunk volna.Amikor vége lett a háborúnak és a lakosság végül együtt ünnepel a katonákkal,integetnek nekik az utcáról és hálásan köszönik amiért megmentették őket.

Első utunk az amerikai temetőhöz vezetett ami gyönyörű helyszínen,a tengerpart mellett hosszan elnyúló sziklák tetején található,kilátással a helyszínre ahol a hősök életüket áldozták. Mit lehet mondani?! Rendezett,hamisítatlan amerikai temető tárult a szemünk elé. Fehér márvány fejfákkal amik előtt egy amerikai és egy francia zászló volt a földbe szúrva és átláthatatlan zöld pázsittal, maga volt a béke és nyugalom.Ezt a nyugalmat egyedül a látogatók száma zavarta meg csupán,de azt gondolom,hogy ezen a napon ezt senki nem bánta. Sok amerikai család repülte át az Óceánt,hogy lerója tiszteletét vagy megkeresse,megtalálja rokonát,barátját,bajtársát,nagyapját,apját. Megható volt látni őket ahogy fejet hajtanak fejfájuk előtt,ahogyan az apák magyarázzák gyermekeiknek,hogy ki is nyugszik ott és miért. A hatást csak tovább fokozták a hirtelen fejünk fölött mélyrepülésben elhúzó, két hatalmas korabeli katonai bombázó  hangja,amik olyan félelemmel hatoltak le gyomrunk legmélyére,hogy az majd kiszakadt onnan. Egy-egy fejfánál találtunk a hozzátartozók által elhelyezett rövidke életrajzot is amin keresztül egy kicsit jobban megismerhettük az elhunytat és családját.

                 

Azoknak a katonáknak akiket nem tudtak
azonosítani,ez a felirat került a fejfajukra.

                                                                        

           

           

Majd úgy döntöttünk,hogy a partszakaszt utoljára hagyjuk és előbb a látogatási idő miatt lefutjuk a kötelező köröket a múzeumokban. A belépő díjak azt gondolom,hogy barátiak voltak. A legtöbbet az Overlord Múzeumban kérték. Ott €7.50 (2300ft) kellett fizetni,a többi helyen mind €5.00 (1500ft) alatt voltak a belépők. Itt a támadás során használt harckocsikat,ágyúkat,fegyvereket és hajókat lehetett megtekinteni. Voltak festmény és fotókiállítások is,amiket természetesen meg is lehetett vásárolni. Felállított és elkerített katonai táborok,korhű fegyverekkel,használati eszközökkel és harckocsikkal. 

Az Overload Múzeum falara felírt üzenet a 20-ik évforduló
alkalmából készült.

Mint üzletet,véleményem szerint nem használták ki szemtelenül a franciák amiért írhatunk a javukra egy nagy piros pontot, viszont rugalmatlanságuk,türelmetlenségük, nyelvhiányosságuk és csak úgy alapjában véve a munkához való hozzáállásuk még hordozz némi kívánnivalót maga után. Bank kártyával továbbra is csak €10.00(3000ft) feletti vásárlásnál lehetett fizetni és ebből semmiért nem engedtek, AMEX kártyát nem fogadtak el,és annak ellenére sem készültek fel erre,hogy tudták rengeteg amerikai fog idelátogatni. (Persze a rugalmas amerikainak ez egy csöppet sem jelentett gondot.) Zárás előtt fél órával már nem tudtam a büfében kávét venni mert akkora a kávégép már ahogy ők mondták “kaput” volt,holott tudtuk jól,hogy csak arról volt szó,hogy már nem akartak ezzel foglalkozni (jó öreg francia hozzáállás,hogy záróra előtt fél órával már az üzletekben is tolják a porszívó nyelét a vevő lába alá),majd az Omaha beach-iemlékmúzeumba való belépésünk pillanatában egy 50-es korabeli hölgy kétségbeesetten rohant elénk és még néhány velünk együtt érkező amerikai turista elé,hogy ők már  zárva vannak és ne is merészkedjünk beljebb. Ez adott némi hangulatot nekünk,frissen érkezőknek és összenézve megjegyeztük,hogy ez hihetetlen és mosolyogva távoztunk. Megfelelő parkoló helyet mindig találtunk és ezek viszont ingyen voltak.

Ezután elindultunk a partra ami ma már maga volt a béke és nyugalom és amit napjainkban már nem sok minden különböztetett meg a többi partszakasztól ahová nyaranta turisták ezrei látogatnak. Szemmel látható volt,hogy a partot szépen megtisztították és rendbe tették az évforduló alkalmára. Sokan strandoltak,élvezték a vakációjukat. Mondanom sem kell,hogy szinte a 100%-ban angol ajkúak lepték el a partot és a hoteleket ezen a hétvégén. A turista buszok folyamatosan érkeztek vagy indultak így biztosítva az állandó látogatási arányt.Tumultus ezen a napon mégsem volt.Gondolom nem úgy mint az előző kettőn.

A parti sétányon több emlékművet is emeltek már a különböző évfordulók alkalmából. Az egyik  szobrot, a sérült bajtársát mentő katonát ábrázolt. Nagyon szép volt,és fel lehetett még fedezni a 2 nappal előtti koszorúzáskor odahelyezett virágokat is. Néhány kép és egy kis történelmi felidézés és magunkban az ott harcolókért elmondott ima után utolsó helyszínként a Pointe du hoc-ot hagytuk. 

Omaha-beach partjai

Ez a partszakasz legmagasabb pontja,tökéletes kilátással az Angol csatornára és  Omaha partjaira, ahonnan a németek a 25km-es hatósugarú ágyúikkal a csatornát kémlelve várták az ellenség érkezését. 

Pointe du Hoc

Mégis a nap talán egyik legmeghatóbb pillanata az volt amikor a sokadik emlékműnél kezet foghattunk Eric Rackham veteránnal,aki 19 évesen önként vonult be a Brit seregbe és aki az egyik túlélője volt ennek a háborúnak 70 évvel ezelőtt. Ha összeadjuk az éveket akkor nem nehéz kitalálni,hogy ez a mosolygós  Úr ma már bizony 89 éves és tökéletes egészségi állapotnak örvend. Ő maga Ausztráliában él,viszont évente,rövidebb-hosszabb időt tölt el ezeken a partokon mert a lánya itt Normandiában telepedett le. Szívemre teszem a kezem és őszintén azt gondolom,hogy a mai világban számomra sokkal nagyobb megtiszteltetés kezet rázni egy ilyen háborús hőssel (mindenki hős aki háborúban az életét kockáztatja vagy áldozza fel a hazájáért) és közös fotóra kérni,élményeit,emlékeit meghallgatni,mint bármely más rock star vagy celebnek nevezett hírességgel “pacsizni”.Valamint úgy érzem,hogy ha egy napra én amerikai,kanadai vagy Brit lehetnék,akkor most nagyon büszke lennék a hazámra.

Eric Rackham Brit Veterán és túlélő. Ma mar 89 éves.

The World Peace Statue - A Világbéke Szobra
amelyet egy kínai szobrász,Yao Yuan  a 60-ik
évforduló alkalmára készített és amely 10 méter magas.

Ӧsszefoglalva a napunkat,tartalmas,kimerítő és fárasztó napot töltöttünk el viszont amit ott kaptunk a helytől,az emberektől,Eric Rackham-től és a történelemtől, soha nem felejtjük el. Nem csalódtunk egy csöppet sem és amiben megállapodtunk,hogy a 100-ik évfordulóra visszajövünk! J

Mi :)